Intézményünk 1990-től viseli a nyíregyházi születésű publicista, író nevét. Édesapja néptanító, aki a város tanyabokraiban parasztgyermekek nevelőjeként töltötte munkás éveit. Sipkay Barna elemi és középiskoláit Nyíregyházán végezte. A Kossuth Gimnáziumban érettségizett, majd a debreceni akkori nevén Kossuth Lajos Tudományegyetem jogi karára iratkozott be, ahonnan a család szűkös anyagi helyzete miatt azonban ki kellett maradnia.

Huszonegy éves korában munkát vállalt a Szabolcs Megyei TTTÁSZ Vállalatnál, mint statisztikus. Azonban a számok rideg valósága sem akadá­lyozhatta meg abban, hogy a diákkorában elkezdett irodalmi tevékenységét folytassa. Egyre sűrűbben jelentkezett írásaival a különböző lapoknál. Tehetségére, tevékenységére felfigyelt a Néplap, és 1954-töl haláláig annak szerkesztőségében dolgozott E tizenöt év alatt a lap egyik szellemi vezető­je lett.

Később hosszú időn át, mint olvasószerkesztő újabb és újabb javaslataival segítette kollegáit. Volt mindig mit mondania, mert számára az íróasztal nem jelentett elzárkózást a szerkesztőségi szoba hűvösébe, a kéziratpapír mögé, hanem nyitott könyv volt előtte az élet, a megye, az ország, a nagyvilág, – és az emberi lélek.

Irodalmi munkásságának kezdetét nehéz dátumhoz kötni, hiszen már diákként írt: gondosan bekötött könyvecskékben maradtak fenn korai versei, kéziratos, saját maga illusztrált regényei.

Elsőként a megyei lapban, és különféle irodalmi folyóiratokban /Napjaink, Tiszatáj, Új Írás, Alföld, Jelenkor/ jelentek meg elbeszélései. Helyi kiad­ványként látott napvilágot első kötete 1965-ben „Az új erdész” címmel. Ezt a mesekönyvet is ő maga illusztrálta.

Az ország irodalmi közvéleménye a Gesztenyék című novellájára figyelt fel. /Új írás, I963./ Ez az év a kiugró siker éve volt számára. Két művéből rádiójáték született, megjelent első regénye, a Messzi harangszó, a miskol­ci Nemzeti Színház bemutatta drámáját, „A világ peremé”-t.

Öt év alatt összesen kilenc könyve jelent meg, tv-játékokat, filmet készítet­tek műveiből. Elbeszélését közölték német, angol folyóiratok, a ?’Nyakamban az élet” című regényét lefordították cseh és német nyelvre.

Munkásságát kitüntetésekkel is elismertek: 1965-ben SZOT-dijat és Munka Érdemrendet kapott, 1967-ben pedig József Attila-díjat vehetett át.
Sokoldalú művész volt. Az írás mellett tehetségesen festett, rajzolt. Képeivel többször szerepelt kiállításokon is. Szívesen festett tájképeket, halk tónusú, szelíd hangulatú pasztellképeket, olajfestményeket. Biztos kézzel készítette tusrajzait, sokszor ironikusan ábrázolt.

1968 január 28-án a nyíregyházi kórházban életének negyvenedik évében elhunyt.

Évek óta tartó, súlyos gyomorbetegsége hatalmasodott el rajta, amivel szervezete nem tudott megbirkózni.

Írói hagyatékát félesége, Erényi Éva kezelte, megtéve minden tőle telhetőt, hogy Sipkay emléke ne halványuljon. Sajnos azonban nem sokkal élte túl férjét: 4 év múlva gyógyíthatatlan betegségben halt meg.

Ezer szállal kötődött az ország keleti csücskéhez, a nyírségi emberekhez, s novelláiban e térség hétköznapi gondjairól, kudarcairól, sorsáról írt. Alkotásai az élni akarás felelősséget és tisztaságát hordozzák magukban. Ezt a felelősséget, ezt az emberi gondoktól nem mentes tisztaságot kívánjuk átörökíteni nemzedékek sorának.

Munkássága emberszeretetből, a szülőföld szeretetéből és mélységes életismeretből táplálkozó elhivatottság.

Az intézmény, a Sipkay Barna Baráti Társaság az ifjúsággal együtt igyekszik alakját, arcát valamennyi lehetséges alkalommal megidézni a magyar és osztályfőnöki órákon, a minden évben megrendezendő Sipkay vetél­kedőkön, az iskola aulájában elhelyezett tárlókban.

Ketten a századok ellen című elbeszélését színpadra állította az ifjúsági színjátszó kör. Minden évben Sipkay hét keretében emlékezünk rá, tisztelgünk sírjánál, s iskolánk előtt felállított szobra előtt.

Válogatott novelláiból kiadványt jelentetett meg a Baráti Társaság. Iskolánkon keresztül neve immár az egész országban ismertté vált.